Küzdősportok

Botrány: letartóztatták a bokszvilágbajnokot!

""

Az El Paso Times értesülése szerint az újév hajnalán az El Pasói rendőrség őrizetbe vette a hatalmas tehetségnek tartott Austin Troutot. A lap úgy tudja, hogy a Taco Cabana étterem előtt egy társaság belekötött a bokszolóba és annak barátaiba. A szóváltás után kialakult egy kisebb tömegverekedés, amelynek a rendőrség vezetett véget. A bokszolót és még három embert őrizetbe vettek.

Pár órával a letartóztatása után 105 dolláros óvadék fejében a bokszolót szabadon engedték. A WBA (Boksz Világszövetség) nagyváltósúlyú világbajnokának a menedzsere elmondta, hogy a bokszoló nem fogyasztott alkoholt, sőt ő csak megakarta akadályozni azt, hogy páran egymásnak essenek. Érdekesség, hogy Tout a helyzet tisztázása végett megkérte a rendőröket, hogy szondáztassák meg, de a tisztek nem tettek eleget a kérésének.

A huszonhét esztendős világbajnok tavaly decemberben Miguel Ángel Cottót verte meg egy egyoldalú mérkőzésen, és ha hinni lehet a híreknek, akkor idén májusban összecsaphat Saul Alvarezzel, aki jelenleg a WBC (Bokszvilágtanács) nagyváltósúlyú világelsőjének vallhatja magát.